Hajnali kettőkor
meguntam, hogy a sötét szobámban gubbasztok álmatlanul ezért felvettem a
fülesemet és a leghangosabb legpörgősebb számot indítottam el. Hisz
inkább a basszus basszon szét mint az ideg.
Gondolkoztam. Sosem tudtam, hogy az egyes témák mily módon jutottak eszembe csak jöttek. Az egyik ütötte a másikat majd néhány újra és újra ellepte az elmém. A legtöbb témát az az egyetlen egy személy kapcsolta össze, akit bármennyire is akarok nem tudok kiverni a fejemből. Mikor mosolyog, mikor beszélgetünk. A hangja. A szeme. A szája. Mikor megérint. Libabőrös leszek ha csak eszembe jut, ha csak egy pillanatra is látom meg. Tudtam, hogy el kell felejtenem, hogy nem lehet pont ő az enyém. Minnél inkább próbáltam erős lenni annál inkább gyengültem. Az emlékeim közül folyton fojvást előtörtek azok a pillanatok mikor vele volt.
Szemeimet összeszorítottam, és nemet mondtam a tudat alattimnak. Kiszeretek belőle legyen ennek bármi is az ára. Valakinek viszont segítenie kell ebben. Valaki aki már most közel áll hozzám és eltudja velem felejtetni Ashleyt. Igen Ashleyt. A nevét megpróbáltam egyszer sem kimondani, megemlíteni. Órák óta ültem így, üvöltő fülessel a fejemen nem törődve a külvilággal és eddig a gondolatmenetig egyszer sem ejtettem ki a nevét szóban, hangosan. Az este után a lehető leginkább magam alatt voltam. Bármelyik nap elveszíthetem, hisz bárhol felszed egy csajt.
Ebben a pillanatban valaki leült az ágyamra. Hangosan felsikítottam volna ha az erőm és a torkomban növő görcs engedte volna, így viszont csak a fejemet emeltem fel.
Andy ült velem szemben, keze már a combomon és leemelte a fejemről a fülest.
-Baj van? - a sötétben is egészen jól kivehető volt az aggódó pillantása.
-Nem. - a bátyám szemébe kellett hazudnom. Én lehettem volna a legboldogabb ember ha elmondhattam volna neki, hogy mi nyomja a szívem de mivel Ashről volt szó ezért nem lehetett.
-Tia Biersack engem nem tudsz átverni. - mosolygott. - Itt ülsz ordító zenével a füledben, hajnali négykor és azt állítod semmi baj? Aludtál egyáltalán? - államat megfogta és felemelte.
-Azt hiszem nem, ha csak ki nem esett az éjszaka egyes része.
-De miért nem? - megértettem, hogy aggódik. Én is ugyan ezt tenném ha ilyen állapotban látnám.
-Nem bírtam. Vagy nem tudom. - felálltam az ágyról és célba vettem a konyhát. Inni akartam valami erős kávét.
Már elő is készítettem hozzá mindent amikor Andy hátulról felemelt és elindult velem vissza felé.
-Ne képzeld, hogy majd hagyom, hogy kávézgass. Most mész, kialszod magad és majd holnap iszol kávét. - odafent lerakott az ágyamra és betakart. Mikor rámterítette a puha takarómat éreztem, hogy az eddig hanyagolt fáradtság elönti a testemet. Mivel fehérneműben aludtam és a paplanom rendesen áthült kiterültem alatta. Mindig is azt imádtam ha a takaróm hideg. A szemeimmel egyre gyakrabban pislogtam. Újra felraktam a fülest elindítottam egy kevésbé pörgős, inkább lassú számot és beadtam a derekamat az alvásnak.
Gondolkoztam. Sosem tudtam, hogy az egyes témák mily módon jutottak eszembe csak jöttek. Az egyik ütötte a másikat majd néhány újra és újra ellepte az elmém. A legtöbb témát az az egyetlen egy személy kapcsolta össze, akit bármennyire is akarok nem tudok kiverni a fejemből. Mikor mosolyog, mikor beszélgetünk. A hangja. A szeme. A szája. Mikor megérint. Libabőrös leszek ha csak eszembe jut, ha csak egy pillanatra is látom meg. Tudtam, hogy el kell felejtenem, hogy nem lehet pont ő az enyém. Minnél inkább próbáltam erős lenni annál inkább gyengültem. Az emlékeim közül folyton fojvást előtörtek azok a pillanatok mikor vele volt.
Szemeimet összeszorítottam, és nemet mondtam a tudat alattimnak. Kiszeretek belőle legyen ennek bármi is az ára. Valakinek viszont segítenie kell ebben. Valaki aki már most közel áll hozzám és eltudja velem felejtetni Ashleyt. Igen Ashleyt. A nevét megpróbáltam egyszer sem kimondani, megemlíteni. Órák óta ültem így, üvöltő fülessel a fejemen nem törődve a külvilággal és eddig a gondolatmenetig egyszer sem ejtettem ki a nevét szóban, hangosan. Az este után a lehető leginkább magam alatt voltam. Bármelyik nap elveszíthetem, hisz bárhol felszed egy csajt.
Ebben a pillanatban valaki leült az ágyamra. Hangosan felsikítottam volna ha az erőm és a torkomban növő görcs engedte volna, így viszont csak a fejemet emeltem fel.
Andy ült velem szemben, keze már a combomon és leemelte a fejemről a fülest.
-Baj van? - a sötétben is egészen jól kivehető volt az aggódó pillantása.
-Nem. - a bátyám szemébe kellett hazudnom. Én lehettem volna a legboldogabb ember ha elmondhattam volna neki, hogy mi nyomja a szívem de mivel Ashről volt szó ezért nem lehetett.
-Tia Biersack engem nem tudsz átverni. - mosolygott. - Itt ülsz ordító zenével a füledben, hajnali négykor és azt állítod semmi baj? Aludtál egyáltalán? - államat megfogta és felemelte.
-Azt hiszem nem, ha csak ki nem esett az éjszaka egyes része.
-De miért nem? - megértettem, hogy aggódik. Én is ugyan ezt tenném ha ilyen állapotban látnám.
-Nem bírtam. Vagy nem tudom. - felálltam az ágyról és célba vettem a konyhát. Inni akartam valami erős kávét.
Már elő is készítettem hozzá mindent amikor Andy hátulról felemelt és elindult velem vissza felé.
-Ne képzeld, hogy majd hagyom, hogy kávézgass. Most mész, kialszod magad és majd holnap iszol kávét. - odafent lerakott az ágyamra és betakart. Mikor rámterítette a puha takarómat éreztem, hogy az eddig hanyagolt fáradtság elönti a testemet. Mivel fehérneműben aludtam és a paplanom rendesen áthült kiterültem alatta. Mindig is azt imádtam ha a takaróm hideg. A szemeimmel egyre gyakrabban pislogtam. Újra felraktam a fülest elindítottam egy kevésbé pörgős, inkább lassú számot és beadtam a derekamat az alvásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése