10. FEJEZET

Már délben ébren voltam és hamar rendbe is szedtem magamat. Egy óra körül csengettek. Őrülten lerohantam a szobámból, mintha egy kisgyerekhez jöttek volna a barátai játszani. Éppen csak megelőztem Andyt és a harmadik csengetésre kinyitottam az ajtót. Jake állt velem szemben hatalmas vigyorral az arcán. Boldogan ugrottam a nyakába és szorosan magamhoz öleltem.

 - Szia, szépség. - az ölébe emelt és besétált velem a házba, majd Andy előtt letett.

 - Szia. - vigyorogtam rá. - Andyhez jöttél? Menjek fel? - pillantottam Andyre.

Nem igazán zavartam volna, ha a bandáról van szó és akkor, sem ha valami személyes dolog. - Az igazság az, hogy hozzád. - ölelt át újra Jake.

Andy arcát fürkészte, hogy mit fog tenni. Gondolom az ő agya is azon járt, hogy Andy a bátyám lévén kitessékeli-e a házból.

- Ja, hogy akkor én zavarok. Értem én. - Andy feltartotta a kezét, lehuppant a kanapéra és bekapcsolta a TV-t.

- Gyere, menjünk fel. - suttogtam, kézen fogtam és elindultam fel a lépcsőn.

- Milyen volt az este? - kérdezte miután leült az ágyamra.

- Pocsék. - gondosan bezártam az ajtót és leültem mellé.

- Miért? - mosolya hamar eltűnt az arcáról. - Igaz nem az a baj, hogy nem én hoztalak haza, mert Ash kért meg, hogy... - magyarázkodott.

 - Ja, én azt hittem, - szakítottam félbe - hogy azután kérdezed miután hazaértem. Mivel semmit nem aludtam az éjszaka. Mire kért meg Ash? - megráztam a fejemet.

- Semmi semmi!

-  Jake, ha már elkezdted fejezd is be. - karomat magam előtt durcásan összefontam. -A tegnap estét fejezzem be? - közelebb hajolt hozzám. Alig 5cm. volt közöttünk. - Mert az így végződött volna. - lehunyta a szemét és megcsókolt. Nem húzódtam el bár nem tudtam, hogy viszonozzam-e a csókot. "-Tia! - kiáltottam magamra gondolatban- most kizárhatod Asht. Itt az egyetlen esély arra, hogy elfelejtsd. És akár hogyan is nézed Jake piszok helyes!" Visszacsókoltam. Derekamra tette a kezét és magához vont. Már térdeltem vele szemben az ágyon, ő pedig az ölébe emelt.

- Szeretlek. - suttogta majd újra megcsókolt. - Mindig is szerettelek.

- Mindig? - elhúzódtam, mert nem igazán tudtam hova tenni ezt a mondatot. „Mindig?”

 - Igen, tudod én már akkor is szerettelek mikor elmentél Angliába. Nehéz időszak volt számomra.

- Sosem mondtad. - megfogtam a kezét és az arcomhoz emeltem. Ő végig simított a derékig érő hajamon és piszkálni kezdte a végét. - Miért nem mondtad el?

- Változtatott volna az akármin is? - láttam a szemében a szeretetet, hogy ezt komolyan gondolja. Itt jöttem rá igazán, hogy felesleges lenne ha Ashley miatt zárkóznék el mindenkitől. Mikor mélyen belenéztem azokba az elképesztő szemeibe rájöttem, hogy ő számomra nem csak egy "vele elfelejtem Asht" figura.

- Igazad van. Így vagy úgy, de el kellett volna mennem Angliába.

- De most már itt vagy.

- Várj, te négy éven keresztül,...

- Igen, négy évig vártalak - szakított félbe.

- Szeretlek! - már szinte kiáltottam és letepertem az ágyon.