4. FEJEZET

Miután kimentem a fürdőből, magammal vittem a ruháimat is. A lépcsőn lefelé haladva megláttam, amint Andy és Tia felettébb jól szórakoznak. Andy a hátizsákba pakolt be, Tia pedig szendvicseket készített, mégis jól mulattak. Valami dalt énekeltek, de nem igen tudtam beazonosítani.
Félve mentem le a lépcsőn. Az előző veszekedésünk után nem tudtam, hogy Andy mit fog mondani nekem, azt meg főleg nem tudtam, hogy mit mondott Tia-nak.
- Hozd ide a cuccod! - mondta Andy. A hangjában semmilyen dühhöz hasonló érzés nem érződött.
Csak szó nélkül odatotyogtam, mint valami félős kisgyermek, aki életében először megy oviba. Beraktam a cuccomat, és közben félszemmel Tia-t néztem, persze úgy, hogy senkinek ne legyen feltűnő.
- Ezeket is rakd el léci! - nyújtotta oda a szendvicseket a testvérének. - Csak 6-ot csináltam. Fejenként 2-2. Elég lesz ennyi vagy még csináljak?
- Szerintem bőven elég. - pakolta be a táskába Andy. - Neked Ash?
- Elég. - nyögtem ki.
- Hát akkor készen vagyunk! - nevetett Andrew, és hátára kapta a zsákot.
Amikor kiértünk a kocsihoz, Andy természetesen a vezető ülésbe ült, én meg mellé akartam, mikor Tia meglökte az oldalam.
- Bocsi, de szeretnék én a tesómhoz ülni. - mondta. - Te már eleget ültél vele. Bocsi.
- Nem baj. - erőltettem egy mosolyt magamra, amit ő viszonzott ugyan, de nem tűnt őszintének.
 Bekecmeregtem hátra, gondolván ugyan semmi baj nem lesz. Ezt rosszul hittem. Ők nagyon jól szórakoztak, csak éppen engem felejtettek el. Ott ültem csöndben, ami tőlem nem megszokott, és nem is akartam bepróbálkozni. De nehogy azt higgye Tia, hogy el fogom fogadni azt, hogy ő egy szemétládának hisz. Nem tudom pontosan mi volt, de az igazi Ashley Purdy-t 100%, hogy nem ismeri.

*Tia np.*
Megérkeztünk a hegyekbe. Andy-vel mi végig régi dalokat énekeltünk és jól éreztük magunkat. Kicsit sajnáltam is szegény Ash-t, hogy őt meg kihagytuk, de nem akartam megkockáztatni, hogy utána meg mindig jó pofizzon nekem. De nem vagyok egy gonosz típusú, szóval mondtam Andy-nek, hogy én zenét szeretnék hallgatni, szóval nyugodtan menjen Ash-hez. Bedugtam a fülhallgatómat, és így mentem fel a hegyre.
A hegyen fent egy hatalmas forrás tárulkozott ki előttünk. A srácok csak lekapták a pólójukat, és egyből bombáztak is bele a vízbe.
- Ööm, Andy. - dadogtam. - Én nem hoztam fürdőruhát. Elfelejtettem.
 Semmi baj. - röhögött Ash, miközben a bátyámat csapkodta. - Gyere be pucéran!
Andy lenyomta a víz alá az ismét túl poénos Ash-t, én pedig leültem a sziklákra. Néztem amint ők bent szórakoznak a vízben. Kicsit unalmas volt, azt hittem érdekesebb lesz.
- Na Tia! - kiáltott Andy. - Ne szégyenlősködj már! Attól félsz, hogy Ash meglátja a....
- Dugulj el! - szakítottam félbe. - Nem vagy vicces!
- Léci Tia! Olyan kellemes a víz! - könyörgött Ashley is.
- Nem! Nincs fürdőruhám! - magyaráztam.
Láttam, hogy Andy valamit suttog Ashley-nek és ez nem tetszett.
- Nekem is léci! - utasítottam.
- Csak azt mondom, hogy régen sosem bántad, ha nudzni kellett! - röhögött.
- Gratula Andy! Mert nagyi medencéje 9 évesen nagyon számít!
Ők pedig ezt teljesen komolyan vették. Egy 10 perc után is én, és a régi fürdőzéseim volt a téma. Ez nagyon idegesített. Olyan jól szórakoztak...rajtam. Nekem ez nem hiányzott.
- Na jól van! - pattantam fel.
- Mi az végre bemerészkedsz? - röhögtek.
- Menj a francba Andy! - ezzel el is mentem.
Ők még kiabáltak utánam, de mintha süket lennék úgy rohantam el. A megalázásomból ennyi elég is volt. Egyenest az erdőbe sétáltam. Az erdei levegő majd megnyugtat - gondoltam. És fel sem tűnt, hogy egyre messzebb kerülök a sötétségben. Végül már teljesen elvesztettem az utat, és kétségbe esetten néztem körbe. Senki nem volt ott csak én. Épp kiáltani akartam, mikor üvöltést hallottam. A lábamnak nem lehetett parancsolni. Rohantam, nem érdekelt, hogy jó irányba-e, csak el onnan. Egy ág pont előttem hevert, és én nagyszerűen elbotlottam. Fáj a lábam, és a szívem csak úgy dobogott. Erőtlenül hevertem az erdő nyirkos talaján....

*Andy n.p.*
- Hol van már Tia? - léptem ki a vízből.
- Fogalmam sincs.Talán keressük meg. - javasolta Ashley.
- Rendben. - motyogtam, és el is indultunk befelé az erdőben.
Ahogy mentünk végig a nevét kiáltoztuk, de nem jött válasz. Ettől én kissé ideges lettem. Az egyre sötétedő égre néztem. A madarak is átváltottak esti zenéjükre, és a szarvasbőgés sem hallatszott már olyan tisztán.
- Szerintem váljunk ketté! - mondtam.
- Andy! - a hangjából ítélve nem volt oda az ötletért. - Nagy ez az erdő. Lehet, hogy még egymást is elveszítjük.
- Engem nem érdekel! - dühömet, és kétségbeesettségemet nem titkolhattam tovább. - Meg kell találnunk! Ha ehhez az kell, hogy szétváljunk, és kockára tegyem az életemet megteszem! Tia a húgom, és belehalnék ha elveszíteném. - szemem sarkában egy könnycsepp csillant meg.
- Én is kockáztatok érte! - veregette meg a vállam. Tudtam, hogy ő is elszánt, hisz elmondta, hogy a húgom nem egy közömbös lány a számára.
Nekivágtunk az erdőnek. Nem néztünk hátra. Nem tudtuk látjuk-e még egymást újra, csak azt tudtuk, célunk van, és ezt el akarjuk érni, úgy mint a bandával kapcsolatban is.

*Tia n.p.*
A lábamból lassan szivárgott kifelé a fájdalom. Nem feküdhettem tovább ott. Andy már biztosan aggódik - gondoltam. Amint fölálltam megszédültem, és újra összerogytam. Még egyszer megpróbáltam a talpra állással, de ezúttal lassan, nehogy megint a földön kössek ki.
Csak pár lépést tettem, mikor léptek zaja törte meg az erdei csendet.
- Andy? Ashley? Ti vagytok azok? - a fogaim vacogtak. - Andy? Ashl... - de a szavam elállt.
A látvány ami előttem kitárulkozott szinte megfagyasztotta a vért bennem. Két dolog cikázott a fejemben: FUSS/MENEKÜLJ!
Eszement tempóban rohantam elfelé. Már tudtam, hogy ez a borzalmas lény adta ki anno azt a rémes, üvöltő hangot. Rohantam beljebb, és beljebb az erdőben, utánam pedig egy farkas rohant. Szürkés fekete bundája csak úgy lengett a hűs szélben, világító sárga szemei baljósan meredtek rám. Néha mélyről felszakadó morgást hallatott, és egyre gyorsabban futott. Szerencsére én is jó kondiban voltam, így nem ért utol. Néha-néha felkaptam egy követ, vagy egy ágat és neki hajítottam, mire vagy nyöszörgött egyet, vagy se vette. Az életem volt a tét. Nem állhattam meg. A lábaim a végkimerülés szélén álltak, a tüdőm tömegestől eresztette ki magából a levegőt. De a farkasnak meg sem kottyant. Ugyanolyan erővel loholt, mint a hajsza elején. Már a végén azt gondoltam megadom magam, hisz lassan úgyis összeesek, mikor egy fa megmentette az életem. Ágai pont úgy álltak, hogy föl tudtam rá kapaszkodni. Egyre magasabbra másztam, hogy a farkas ne tudjon föl jönni. A pára még persze próbálkozott, de karmai mindig visszacsúsztak. Türelmes volt. Ott sétált még vagy 10 percig a fa körül, lesvén, mikor megyek le. De én jól voltam odafent. Ha egy évig várt volna, sem mentem volna le.
A hold fénye erőteljesen megmutatkozott, és farkas nyüszítés hallatszott a távolból. A hangot észlelve, támadóm fogta magát és a hang után futott. Elmúlt a veszély...Újra magam vagyok az erdőben...
Kezeimmel mégis erősen szorítottam az ágat, nehogy le kelljen mennem. Szemeimet összeszorítottam, és sírni kezdtem. Nem tudtam, hogyan tovább. Lehet, hogy a fára nem tud följönni, de nekem egyszer le kellesz mennem, és akkor ki tudja nem-e botlok újra belé.
A hold fénye erőteljesen sütött, és én, mint valami bagoly ültem a fán. Szemeimből zápor eső hullott, fáradt lábaim elzsibbadtak, tüdőm, és szívem erősen küzdött, hogy újra helyesen működjön.